Az ok, amiért mi biztosan nem szülünk otthon

Geréb Ágnest két éves börtönbüntetésre ítélték, két korábbi – halálesettel végződő – általa vezetett otthonszülés miatt. Ezzel úgy tűnik, a mai napon az ügyészi fellebbezésnek helyt hagyva, pont kerül egy hosszú évek óta húzódó ügy végére.

A két tragikus kimenetelű szülés, melyek okán a per indult Geréb Ágnes ellen, mind 2011 előtt történt, tehát a törvényi szabályozást megelőzően.

Anélkül, hogy belemennénk ennek a témának a részleteibe, hogy van-e rá szükség, jó-e a szabályozás, ki dönthet erről és mi alapján, elmondom, hogyan vélekedünk erről mi. Egyrészt mert mi is édesanyák vagyunk, másrészt a munkánk során mi magunk is gyermekekért és az ő egészségükért dolgozunk, még ha kisebb felelősséggel is, de felelősséggel.

Nekem van egy 5 éves kislányom és hamarosan születik a kisfiam. Dórinak három fia van és egy csecsemő- és koraszülöttgyógyász édesanyja, orvos férje, apósa… Ebből következik, hogy van ilyen-olyan élményünk, tapasztalatunk a témáról, mi is tagjai vagyunk különböző csoportoknak, fórumoknak, számba veszünk lehetőségeket és a lehetséges kimeneteleket, aztán a várható kockázatokat és a vélt előnyöket mérlegelve döntünk. Dórinak nem volt sok lehetősége választani: gyermekkora óta kezelt cukorbeteg, nehéz terhességek után négy kiló feletti babákat hozott világra, császármetszéssel. Lehetett volna mindez idillibb, de mind egészségesek és boldogok.

Nekem sem voltak sosem rózsaszín vízióim álomszerű szülésről, nem kívántam transzban lenni, nem akartam ebben kiteljesedni, sem megvalósítani valami elképzelt folyamatot, ami a fejemben élt a szülésről. Nem mondanám magam kockázatkerülőnek. Szeretem az extrém sportokat, sőt a transzállapotokat is, a sebességet, a zuhanást, a magasságot, az adrenalint. De mindezt a kijelölt helyeken szeretem, ahol a lehető legkevesebb kockázatnak teszem ki a testi épségemet, másokét meg lehetőleg semennyinek. Mert nem tudnék tragédia esetén együtt élni a kérdéssel: mi lett volna, ha…?

Szülővé válni határozottan az extrém sport kategória! Anélkül is, hogy az ember intézményes korlátokkal zsonglőrködne. De a fogantatás pillanatában megtörténik valami visszafordíthatatlan: attól kezdve többé nem csak magunkért vagyunk felelősek. Bármilyen döntés előtt állunk az életben mindig ott van bennünk a törekvés, hogy a lehető legjobb legyen neki, nekik is. Ez különösen így van, ha az egészségükről van szó!

Nagyon romantikus gondolat, hogy szerelmünk gyümölcse a hitvesi ágyban jöjjön világra, vagy családi körben, a megszokott kádban, ismert fényekkel és illatokkal körülvéve. Senki ne gondolja, hogy a kórházban szülő nők örömmel mondanak le erről. De ez a döntés nem arról szól, hogy otthoni idill vagy kórházi neonridegség. Ez az első felelős döntések egyike, amit kötelességünk meghozni a gyermekünkért, az ő érdekét szem előtt tartva a sajátunk előtt. Olyasmi, amiről le kell mondanunk értük. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a gyereknek otthon megszületni jobb. A gyereknek a lehető legkisebb kockázatot rejtő környezet a jobb. Az otthonszülés az anyának (lehet) jobb, illetve a családjának, ha asszisztálni szeretnének. (Azért itt megjegyezném, hogy az anyai komplikációk lehetőségéről se feledkezzünk meg, de mint írtuk, a saját egészségével mindenki azt kezd, amit akar.)

Én a lázadásomat a társadalmi konvenciók, a hálapénz ellen, az intézményesített szülés, a türelmetlen, kiégett dolgozók, a “megerőszakolt” oxitocinnal gyorsított szülések ellen nem a gyerekem születésén keresztül fogom kiélni. Megkeresem a legjobb lehetőséget, ami elérhető és a magam részéről megteszek mindent, hogy a folyamat rendben menjen. Így is történhetnek komplikációk, kórházakban is hibáznak, ott is halnak meg gyerekek emberi mulasztás miatt. Csak tudod mi nem történik? Nem kerül a fejedbe egy örökké ismétlődő kérdés, hogy mi lett volna ha…