alma
Oldal kiválasztása

“Nem Ősanyák” Facebook csoportunkban beszélgettek az anyukák arról, ki milyen mondatokat hallott gyakran a szüleitől, és mi az amit maga is tovább mondogat beidegződötten a saját gyerekeinek…

Ennek kapcsán eszembe jutott egy téma, ami régóta foglalkoztat. Reni pszichológusként biztosan sokkal szakmaibban tudna erről írni, én csak gyakorló anyaként fogalmaznék meg pár gondolatot.

Évek óta egyre jobban érdekelnek a különböző személyiség-típusok, és azok különböző megközelítése, rendszerei.

Születésüktől Suttogó módszerrel neveltem mind a négy babámat, aminek egyik alapeleme a csecsemők habitus szerinti megközelítése. Sokan megrekednek ezen a ponton, mondván: nem lehet az embereket kategorizálni, pláne nem mindössze öt típusba. Nálunk mégis nagyon működött.

Figyeltem a babáimat, igyekeztem megismerni őket, rájönni mi okoz nekik örömet, mi nehézséget, mitől nyugszanak meg, vagy válnak feszültté. Magától értetődően csinálja ezt minden anya, de nagy segítség, ha tudjuk: a gyermek habitusa alapvetően meghatározza az igényeit.

Másként kell gondozni egy “morcos”, nehezebben oldódó babát és másként egy “talpraesett” akarnokot. Más az elalvási ritmusa egy “mintababának”, mint egy “mimózának” és különösen másként reagálnak a babák habitustól függően egy eseményre, programra.

Érdemes ennek utánaolvasni a Suttogó titkai c. könyvben, és mivel ott minden infót megtaláltok, ezt nem is ragozom tovább.

De mivel a gyermekeim cseperednek, már nem csak a habitus kérdése izgalmas. Ahogyan csecsemőként, úgy gyermekként is nagyon különböző mind a négy porontyom. Kapaszkodót kerestem, hogy hogyan lehetne elégedett, boldog gyerekeket nevelni, annak ellenére, hogy mi szülők alapvetően mindhez ugyanúgy közeledünk, ők mégis annyira mást jeleznek vissza rólunk. Emiatt újabban az egyéni szeretetnyelv és annak sajátosságai foglalkoztatnak nagyon.

Sokszor hallani már felnőttektől olyan mondatokat, hogy “édesanyám sosem játszott velem”, “apám sosem dicsért meg”, “a szüleim folyton csak a saját dolgukkal voltak elfoglalva”. És ezekben a mondatokban kétségkívül van igazság. De mostanában egyre inkább azt gondolom, hogy talán az az édesanya egyébként folyamatosan finomabbnál-finomabb ételeket tett az asztalra, különlegesen becsomagolt uzsonnával készült hajnalban, élére vasalta a tesipólót és kihegyezte a gyerek ceruzáit… Ez az apuka sátrazni vitte a gyerekeit, gyakran focizott és kártyázott velük, megmutatta nekik a barkácsolás csínját-bínját. Azok a szülők éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a gyermekeiket különórákra hordják, a legmenőbb ruhákba járassák és elsőként lepjék meg a legújabb játékokkal, amikre a többi gyerek csak áhítozott.

Azt gondolom, hogy sok esetben ezek a fájdalmas mondatok nem feltétlenül “rossz szülőkről” szólnak. Ezek az amúgy odaadó szülők egy dologra nem figyeltek: mire vágyik a gyermekük. És ez a szeretetnyelv. Annak az igénye, hogy milyen formában vágyunk egymástól a szeretet megnyilvánulására és hogy mi magunk, hogyan fejezzük ki. 

Ötféle szeretetnyelvet különböztet meg a szakirodalom:

  1. Minőségi idő (közös programok, beszélgetések, kizárólagos figyelem)
  2. Érintés (ölelés, bújás, puszihegyek)
  3. Szívesség (gondoskodás, feladatok elvégzése a másik helyett)
  4. Ajándék (ajándék 🙂 )
  5. Dicsérő szavak (elismerés, sok-sok dicséret, erények kiemelése)

A lelkedet kiteheted a gyerekedért, ha neki más a szeretetnyelve, mint ahogy te kifejezed ezt iránta, akkor nemhogy hálás vagy elégedett nem lesz, de jobb esetben legkésőbb kamaszkorában a képedbe is vágja, milyen alkalmatlan szülő is vagy valójában. (Kivéve, ha az ajándékozás a szeretetnyelve, mert akkor a lelkednek is örülni fog, csak köss rá masnit. :D)

Hogyan tudhatod meg mi a gyermeked szeretetnyelve? Ez szerintem nem nehéz feladat, mert a gyerekek többsége ezt elég nyilvánvalóvá teszi, ha figyelsz rá:

  • Hogyan fejezi ki szeretetét irántunk?
  • Hogyan fejezi ki mások iránt érzett szeretetét?
  • Mit kér leggyakrabban?
  • Mire panaszkodik leggyakrabban?
  • Mikor a legboldogabb, legelégedettebb?

Ha már tudod a gyereked szeretetnyelvét, nincs más dolgod, mint átprogramozni magad, vagy több gyerek esetén mindegyik igényeit külön kielégíteni. Mi sem egyszerűbb. 3:) 😀 De igazán nem nagy dolgok ezek. Hagyd a házi sütit a francba, ha a gyereked játszani akar veled! Nem kell hat különóra, ha csak arra megy ki a dolog, hogy néha kicsikarjon egy dicséretet. Dicsérd meg pusztán azért, mert kedves, okos, szép, alacsony, szeplős, vagy azért, hogy van ő neked! Ne ölelgesd folyton, ha a ragya kiveri tőle, de havonta egyszer vidd el egy saját programra, és szánj csakis rá napi 15 perc beszélgetést, ha ő “minőségi idős”. Vagy engedj kicsit az elveidből és hagy kapja meg soron kívül a hőn áhított babát, ha neki ez a szeretetnyelve.

Ezekben nincs jobb, vagy rosszabb. Árnyalatok vannak és persze egyik sem kizárólagos, ezek mind fontos kifejezései a szeretetünknek, csak az egyéni, hogy kinek melyik a legfontosabb. Ezt kell felismerni és elfogadni. Ahogy idővel talán ők is megértik, hogy nekünk mi az igényünk. Mert persze a gyerek szülő iránti szeretete sem mindig egyértelmű, mert ugye “sosem bújik, hozzám, ellök magától”, miközben naponta három rajzot hoz nekünk haza az oviból. 😉 De ez már egy másik bejegyzés témája…