Sokat hallom azt, hogy anyák arra panaszkodnak, hogy amikor más vigyáz a gyermekükre, utána a kicsi “bünteti” őket. Különösen nyáron aktuális ez a kérdés, amikor nyaralunk, esküvőkre, baráti grill partykra járunk és többször bíznánk másra csemeténket, mint a feszesebb, betáblázott hétköznapokon. Ilyenkor a szülők gyakrabban mennek el otthonról pár órára, vagy elutaznak egy hosszabb – rövidebb hétvégére és az anya döbbenten tapasztalja, hogy amikor hazaér, gyermeke a kezdeti öröm után egész nap hisztis, engedetlen, makacs lesz. Számos édesanya ezt úgy éli meg, hogy a kicsi megbünteti őt azért, amiért egy időre másra bízta. De valóban így van ez? Mi áll a dolog hátterében és hogyan kezeljük?
Kötődési probléma vagy természetes reakció?
Mindenekelőtt fontos elkülöníteni azt, hogy a gyermek kicsit nyűgösebb viselkedése pontosan mikor kezdődik. Nem teljesen mindegy ugyanis, hogy már így is fogad bennünket, vagy csak később kezd “hisztis” lenni. Míg utóbbi egy természetes reakció a kicsi részéről, addig előbbi egy zavar a kötődési kapcsolatban.
Ha a gyermek érkezésünkkor nyugtalan, nem tudjuk megnyugtatni, sír, egyszerre kapaszkodik és tol el magától, az egy nagyon kétségbeejtő helyzet. Ha gyakori az ilyen reakció a részéről és minden elválás – újra találkozás ilyen módon zajlik, ott érdemes szakember segítségét kérni, mert nagy valószínűséggel ambivalens típusú a gyermek kötődése. Ennek hátterében általában a következetlenség, az anya kiszámíthatatlan viselkedése áll és mindenképpen fontos változtatni a kiváltó okokon.
Ha azonban gyermekünk örül nekünk, mikor újra lát, szívesen jön ölbe vagy kéretőzik fel a karunkba, majd 1-2 órán belül válik harciasabbá a viselkedése, ne kezdjünk aggódni. A biztonságosan kötődő gyermek, ha már megerősödött a kapcsolata a szülővel, nyitott mások felé és magabiztosan távolodik el az anyától. Megnyugtatni, megvigasztalni azonban mindig anya tudja a legjobban és bár elfogadja mástól is egy bizonyos kor után, a feszültsége, frusztrációja, negatív érzései nem kerülnek levezetésre teljes mértékben a rá vigyázó nagymamával, babysitterrel, gondozóval. Így ezeknek a frusztrációknak egy részét a gyermek magában tartalmazza, egészen addig, amíg újra találkozik a biztonságot jelentő érzelmi háttérrel, a minden bibire puszit adó, minden könnycseppet feltörlő, elérhető, szerető, befogadó anyával. Ilyenkor már megengedheti magának, hogy kifejezze frusztrációit, hiszen már itt a “kötődési tárgy”, aki segít ezeket maradéktalanul feldolgozni.
Ne legyen bűntudatod!
Számos anya tapasztalja ilyenkor, hogy a gyerek “rossz”, mintha haragudna, vagy hisztizne és mivel az anyák egy részének egyébként is van némi bűntudata amiatt, hogy másra bízta gyermekét, könnyedén összekapcsolják a fejükben a két dolgot. Holott egy kisbaba nem tud büntetni, nem érti és nem képes rá. Akkor sem, ha őt próbáljuk megbüntetni, egy 15 hónapos baba pl. még nem tudja értelmezni, hogy sarokba állítják, így egy ilyen komplex büntetést sem tud véghez vinni. Egy nagyobb gyermek már persze érti és használhatja is, de azért feltételezzük, hogy továbbra sem erről van szó. Az anyák ilyenkor gyakran feltételezik, hogy a gyermek megbünteti őket azért, mert másra bízták és elmentek. Sokan ezt követően még jobban elbizonytalanodnak, kevesebbet járnak el, majd aggódva bízzák legközelebb másra a kicsit, nehogy megint “büntetésben” legyen részük. Ez azonban beindít egy olyan spirált, amiből nehéz kikeveredni: ha időközben megtelünk aggodalommal aziránt, hogy másra hagyjuk a kicsit, azzal azt sugározzuk a gyermek felé, hogy valamilyen veszély várható, félünk és aggódunk. A kicsik pillanatok alatt átveszik ezt az üzenetet és ennek megfelelően el is kezdenek félni, feszültek lenni, így jó eséllyel az elkövetkező alkalmak valóban feszültséggel teliek lesznek. Míg végül sem az anya nem akarja a nagymamára bízni a kicsit, sem a kicsi nem akar menni (hiszen anya feszült), sem a nagymama nem akar már a síró kicsire vigyázni.
A gyerekek a nagymama mellett is számos élménnyel gazdagodhatnak
Mit tehetünk?
Először is, ha már talákoztunk ezzel a jelenséggel, próbáljuk eldönteni, miről is lehet szó: a fent említett kötődési problémáról, vagy jóval nagyobb valószínűséggel a gyermek felszabaduló feszültségeiről. Ha az utóbbiról lehet szó és még nem kevertük bele magunkat abba a spriálba, amiben már mindenkinek csak sírni lenne kedve, akkor nyugodtan engedjük el az aggodalmakat! Fontos, hogy tegyük félre a bűntudatunkat és ne érezzük magunkat rosszul amiatt, hogy másra bíztuk a gyermekünket, hiszen ő is egészen biztosan remekül érezte magát. Kérdezzük ki a vigyázót, mivel töltötték az idejüket és hogyan érezte magát a kicsi, amíg nem velünk volt. Az óvónők is gyakran számolnak be róla, hogy az ajtóban az anya lábába kapaszkodva síró gyermek, néhány perccel annak távozása után már vígan legózik az egyik sarokban. Ha halljuk, milyen jól érezte magát a kicsi és mennyi élményben volt része, mi is megnyugodhatunk.
Ha már nehéz az elválás
Viszont ha már kialakul az a helyzet, hogy mindenkinek nehézzé vált, nyomjunk egy “reset” gombot és kezdjük elölről az egészet. Elsősorban a magunk háza táján sepregessünk – azaz, higgyük el, hogy a gyermekkel minden rendben van, amíg nem vagyunk vele, és tudatosan engedjük el a bűntudatot.
Ne hallgassunk olyanokra, akik lelkiismeret-furdalást akarnak bennünk kelteni!
Válasszunk olyan vigyázót, akiben megbízunk és hiszünk neki, legyen az a testvérünk, édesanyánk, anyósunk, babysitter, családi napközi, keresztszülő, barátnő, bárki. Érdemes gondolatban, csukott szemmel elképzelni magunk előtt a következő alkalmat, amikor másra bízzuk a gyereket. Képzeljük el, hogy minden rendben van, senki nem sír, te nagyon jól érzed magad, a kicsi is boldog és a vigyázónak is könnyű dolga van. Képzeld el az újra találkozást is, ahogy megöleled és örültök egymásnak. Ebben a gondolatban ne legyen helye a gyanakvásnak, aggodalomnak, félelemnek! Legyen olyan, amilyennek ideálisan elképzeled. Végezetül koncentrálj arra, neked milyen jó lesz az, amit addig fogsz csinálni, amíg gyermeked szintén remekül érzi magát. Dolgozol ilyenkor? Edzeni mész? Randizni a férjeddel? Vacsorázni a barátnőiddel? Idézd fel magadban a legutóbbi alkalmat, gondolj arra, mennyire élvezted ezt a néhány órát vagy napot. Ezzel nem csupán magadat nyugtatod meg és motiválod arra, hogy könnyedén elmenj, hanem magabiztos és elszánt kisugárzásod a kicsi felé is azt az üzenetet küldi, hogy igen, itt minden rendben van, anya jól van, akkor én is jól vagyok!
Beszélj a vigyázóval is, hogy most megpróbálod másként ezt a helyzetet, legyen benne partner ő is és segítsen, hogy új alapokra helyezzétek ezt a rosszul csavarodott spirált.
Mi történjen utána?
Végül minden helyzet vége ugyanaz: akár jól megy már, akár nem, arra mindenképp figyelj, hogy miután újra találkoztok és együtt vagytok a picivel, szentelj neki koncentrált figyelmet. Tölts vele minőségi időt, beszélgess vele, mesélj neki! Ha elutaztál, mesélj az útról, mutass neki képeket, add át neki a szuvenírt, amit hoztál neki. Tudja meg, mit csináltál amíg nem látott és ha elég nagy már hozzá, kérdezd ki őt is, vonjon be téged ő is, a nélküled töltött napjaiba. Figyelj arra, hogy ilyenkor ne rohanjatok sehova, ráér a bevásárlás és a mosás is. Ha csak néhány órára szaladtál el, akkor is érdemes ilyenkor együtt leülni uzsonnázni, játszani egy picit, kimenni a játszótérre. Arra azért itt is figyelj, hogy ne kompenzálj bűntudatból! Nem kell semmit helyrehoznod, nem kell megvenni az egész játékboltot, nem kell mindent megengedni neki most. Figyelj rá és tölts vele elég időt, de ne ess át a ló túloldalára, mert később a gyermek ezt a reakciódat látva, megismétli a viselkedését.
A minőségi idő és a teljes figyelem minden nap fontos
A gyermek tehát minden esetben egy érzelmi tükör, amiben a saját érzéseidet, hiedelmeidet, félelmeidet láthatod viszont, így csak rajtad múlik mit mutatsz felé és hogyan alakítod az ilyen helyzeteket.
P.S: alapvetően azokból az anyákból indultunk ki, akik ténylegesen sok időt töltenek a gyerekükkel és ezt megszakítják időnként vagy rendszeresen, rövidebb-hosszabb időre. A gyermek szélsőséges reakciói esetén érdemes megvizsgálni azt is, hogy valóban elegendő időt töltünk-e gyermekünkkel. Bizonyos esetekben a gyermek reakciója valóban az anya hiányára vonatkozik és több együtt töltött időt követel ki magának. Ebben az esetben szintén fontos szem előtt tartani, hogy az együtt töltött minőségi idő (még ha időben kevesebb is) a sokszorosát jelenti a mennyiségi időnek.
Szerző: Bagi Renáta, pszichológus
