A legjobb karácsonyi ajándékok magyar cégektől

Nagy vágyam volt, hogy megírjam nektek ezt a bejegyzést a legjobb karácsonyi ajándékokról, mert az ünnep közeledtével lehetőség van arra, hogy hazai készítők, alkotók, vállalkozók termékei is előtérbe kerüljenek. Egy-egy hazai kisvállalkozó terméke sok esetben egyáltalán nem kerül többe, mint egy nemzetközi nagyvállalaté és némi tudatossággal te is választhatsz olyan ajándékot, amivel egy kisvállalkozó álmának megvalósítását támogatod amellett, hogy örömet okozol a másiknak.

Miért válassz ilyen ajándékot?
    1. Láthatod hogyan készül, ki készíti és miből. Feltehetsz kérdéseket és megbizonyosodhatsz róla, hogy jó helyről vásárolsz.
    2. Egyedi darabot vásárolhatsz, ami nem jön szembe az utcán.
    3. Támogathatod vele egy kis vállalkozó álmát, aki talán épp most próbálja megvalósítani, amire egész életében készült.
    4. A megvásárolt ajándéknak története, lelke van és ezt az ajándékozott is érezni fogja majd.

Összeszedtem nektek 10 szuper ajándék ötletet, a teljesség igénye nélkül. Igyekeztem vegyesen válogatni és a tárgyak mellett élményajándékot is ajánlani, hogy minél több ötletet találhassatok szeretteiteknek.

  1. Hitka Viktória képzőművész

Viki egyedi, feliratos tányérjai, bögréi a NOS-ban lelhetőek fel és anélkül, hogy magyarázni kéne, íme néhány kép, mire is számíthattok tőle. Vicces, néha komoly szavak, mondatok, különböző stílus tányérokon, bögréken. NOS – a hely, 1011. Budapest, Hunyadi János út 23/a.

2. Greenway Candle

Vegán, illatos szójagyertyák Ildi kezei alól. Újrahasznosítható csomagolásban, fergeteges illatokban, úgy mint a Gingerbread vagy a Spicy Cider, de számtalan virágos illat is megtalálható nála. Lenyűgöző darabok! Az én kedvencem a Budapest nevű, ami hársfa illatú és pont olyan, mint Budapest májusban. Gyertyák 3250 Ft-tól a greenwaydesign.hu-n.

 

3. Lady Lavender Csokoládé Manufaktúra

Nem azt mondom, hogy vegyél csokit ajándékba karácsonyra… hanem azt, hogy vegyél csokikészítő workshop élményt karácsonyra! Anyuval, tesóval, barátnővel is tökéletes program. Gyöngyi többszörösen díjazott csokoládéi nemzetközileg is elismertek, olyan különlegességekkel mint a massala-chai fűszeres csokoládé vagy a gorgonzola krémmel töltött bonbon. Többféle tematikus workshopja is foglalható, részvételi díj 13.490 Ft/fő

4. Vecsei Millinery 

Vecsei Zsófi kalapjai évek óta nagy sikernek örvendenek itthon és fiatalos kalapjai sokat tettek azért, hogy ezt a kicsit elfeledett kiegészítőt újra visszacsempésszük a ruhatárunkba. Készít kalapokat személyreszólóan, méretre, ahol egyéni változtatásokra is lehetőség van. Meglepheted édesanyád egy kalappal, ahol már maga a próbálgatás, az anyag kiválasztása is izgalmas folyamat, így élményajándéknak sem utolsó. Férjhez megy egy barátnőd? Zsófi esküvői fejdíszei minden menyasszony álmában szerepelnek. Új ready to wear vonala megtalálható a Margot Budapestben is, itt kész kalapokat választhatsz tőle.

 

5. Bazsalikomos Kert 

Kamocsay-Beh Mariann saját maga termeli azokat a gyógynövényeket, melyek később teái alapanyagait adják. Teakeverékek, sóvirágok is megtalálhatóak kínálatában és egy csodaszép könyv is receptekkel, gyógynövényekkel. Az én személyes kedvencem a Chai teakeverék, amit némi rizstejjel szoktam inni. Gyönyörű, egészséges, illatos ajándékok.

6. Ruszkai Jewellery

Ruszkai Orsi ékszerkészítő elsősorban egyedi gyűrűiről lett híres. Jellegzetes, száz közül is felismerhető stílusa van és előszeretettel dolgozik drágakövekkel is. Az utóbbi évben számtalan eljegyzési- és karikagyűrűt is készített, mindamellett, hogy darabjai hétköznapokon is viselhető csillogást adnak viselőjének. Orsi nemrégiben új műhelybe költözött Budán és itt fogadja előzetes bejelentkezés alapján vendégeit. Ha nála készíttetsz, az szintén remek élmény – akár a húgodról van szó, akár önmagadról.

7. Y konszept

Meyer Eszter Virág brandje alapvetően a huszonéves generációt szólítja meg, így nála szuper ajándékokat találsz, ha unokatesóról, a hugidról vagy a már hirtelen felnőtt lányodról van szó. Eszter egyedi, vintage farmer dzsekiket fest különböző feliratokkal, vers részletekkel, képekkel. Elkészítheted nála saját dzsekidet is egy workshop keretében vagy rendelhetsz kész pólók, pulóverek közül, a Signature kollekció darabjaiból válogatva, melyen Eszter saját szövegei vannak. Pólók 8000, pulóverek 12.000 Ft-tól.

8. Nalini Home

Gőrgényi Mea keze munkáját dicsérik ezek a különleges lakberendezési tárgyak. Gyertyatartók, fali dekorációk, növénytartók, letisztult stílusban. Sprituális élményért válaszd kristályokból és füstölőkből, szárított virágokból álló csomagjait. Munkái tele vannak lélekkel, érzéssel, jelentéssel. Gyertyatartók 7500-, fali dekorok 17000 Ft-tól az Etsyn, vagy személyesen a 1063. Budapest, Lovag u. 13. szám alatt.

 

9. Slow Budapest

A Slow Budapest afféle mozgalom: szünet, lassítás, mindfulness. Nagyon nehéz a pillanatban élni, lelassulni, nem rohanni, nem a jövőn szorongani. A Slow Budapest nem csupán termékeket gyárt, hanem tanfolyamokat is szervez Krajcsó Nelli vezetésével. Van olyan ismerősöd, akire ráférne egy kis lassítás? Kevesebb stressz? Válaszd az ikonikus Anti határidőnaplót, a Mindfulness matricákat vagy fizesd be egy workshopra. Csapatépítő programnak sem utolsó egy ilyen alkalom és a kollégák a naplót is biztosan nagyra értékelik majd. Anti-határidőnapló 5200 Ft, www.antihataridonaplo.hu.

10. Madzag dog

Ne felejtsd a kutyust sem! A Madzag dog tulajdonosa, Melinda és kutyusa Habók, a legstílusosabb kiegészítőket mutatják be kutyusnak és gazdinak egyaránt. Nyakörvek, hozzá passzoló pórázzal és kulcstartóval, övvel a gazdának. Tartós, olasz bőrből készült, vagány darabok. Nekem nincs kutyám, de ha lenne, a Bauhaus kollekciót választanám magunknak. Nyakörvek 10900 Ft-tól a www.madzag.dog oldalon.

 

+ 1 karácsonyi csomag

Nem lenne az igazi ez a cikk, ha nem ajánlanék valamit magunktól is. A Dora Natura Téli Varázslat csomagja jó ajándék a tanárnőnek, a kollégának, akit karácsonyra húztál, a párod nővérének, akit alig ismersz, magadnak és a szomszédnak is. Ugyanis olyan nincs, aki ettől nem ájul el. Narancsos-fahéj illatú tusfürdő és testápoló, grafikusművész által tervezett, újrahasznosítható díszdobozban. Magyar, natúr, vegyszermentes, minősített, bőrbarát kozmetikum. Mondtam már, hogy gyönyörű? 7500 Ft, www.doranatura.hu

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

A felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket alkalmazunk. Az oldal használatával Ön elfogadja a sütik alkalmazását.