Talán te is tapasztaltad, mikor először próbálkoztál natúrkozmetikumokkal, hogy elmaradt a wow-élmény. Én még tisztán emlékszem erre, pedig immár 10 éve száműztem minden mesterséges kozmetikumot, hajápolót, sminket és mosószert az életünkből.
Részemről ez pusztán ideológiai döntés volt, addigra elfogadtam, hogy a bőröm enyhén problémás, a hajam pedig kevés és iszonyú vékony szálú. a natúrkozmetikumokra való áttérés után elég hamar világossá vált számomra, hogy tévedésben éltem: a bőrtípusom normál, a hajam pedig – bár tényleg inkább vékony szálú – erős és sok!
A generációnk kemikáliákon nevelkedett, ami a kozmetikumokat illeti és ezért már felesleges perelnünk. Mára azonban minden adott ahhoz, hogy magad dönts a hajad és a bőröd állapotáról!
Ez azonban járhat némi kompromisszummal egy rövid ideig.
A nem natúr gyártók hajápolóinak szupersztárja a szilikon, ami a kozmetikai ipar legzseniálisabb imposztora! Olyan bevonatot képez a hajadon, amitől puha, fényes és selymes lesz. Csakhogy ez pont olyan, mint mikor váratlan látogató érkezik és te gyorsan a konyhába dobálod a rumlit: a probléma megvár, maximum rövid ideig nem kell róla tudomást venni.
A hajadnak nem a szilikontól és egyéb adalékanyagoktól kellene fényesnek és erősnek lennie! A természetes hajfény a hajszálak zárt felszínéből adódik, nem pedig egy plasztik bevonat csillogásából.
Ráadásul a szilikon bevonat, társulva a parabénekkel és szulfátokkal, amik a legtöbb sampon és balzsam alapját képezik, folyamatosan gyengítik a hajadat, tehát mindig újabb, több, drágább kell belőle ugyanannak a hatásnak az eléréséhez. Jó eséllyel a legsérültebb részeket végül levágatod és kezded a folyamatot elölről…
Hogy működik a natúr hajápolás?
Nagy valószínűséggel nem fogod ezt a rövidtávú hatást tapasztalni, amikor natúr hajápolókra váltasz, hiszen más az egész működés mechanizmus.
A natúr hajápolás nem az elsöprő „szerelem első látásra”, hanem a szelíden bőröd alá kúszó nagy Ő, aki kihozza belőled a legjobbat.
Persze azért sokan vannak, akiknek egyből nagy élményt nyújtanak a termékek, de a vásárlói visszajelzések alapján eleinte a „egész jó” és a „tök oké” a legjellemzőbb. És én ilyenkor tudom, hogy sínen vagyunk. 😉
Aztán eltelik pár hét…
Talán először észre sem veszed – mert a jóhoz gyorsan hozzászokik az ember – hogy a hajad erősebb, ritkábban kell mosni, kezd visszatérni a fénye. Ez idővel még tovább fokozódik, nem törik olyan könnyen vissza, jobban bírja a hőt és újra megjelenik az igazi jellege, amit talán gyerekkorodban láttál utoljára. (Az kócosan hullámos haj újra gyönyörű csigákba rendeződhet, a szöszös haj pedig egységesen simává szelídül.)
Számomra mindez már nem újdonság, nemrég azonban pár napig nem volt kapható Búzaproteines Hajerősítő Samponunk és ezidő alatt több tucat kétségbeesett üzenetet kaptunk, ami pont erről szólt: elsőre fel sem tűnt számukra, mennyire megszerették, de most hogy nincs, rájöttek, hogy nem szeretnének nélküle élni! ❤️

Miért jó a hajadnak a Dora Natura hajápolási termékcsaládja?
Samponunk lelke a búzaprotein és a növényi szkvalán képes hatékonyan bejutni a hajrostokba, kisimítva a mikrosérüléseket és megerősítve a haj szerkezetét. Ennek köszönhetően hajad egészségesebbé, rugalmasabbá és ellenállóbbá válik.
Balzsamaink hajszerkezet-javító összetevői (búzaprotein, panthenol, niacinamide, e-vitamin és szkvalán) beépülnek a hajrostokba, míg növényi olaj tartalma (argánolaj, szőlőmagolaj, olivaolaj) hosszantartó kondícionálást biztosít, véd a külső hatásoktól és segít helyreállítani a haj természetes fényét.
Hajvégápoló krémünk valódi natúrkozmetikai kuriózum, mivel a természetes szilikon, a növényi keratin és a különleges olajkeverék krémes kombinációjának köszönhetően nem csak a haj felszínén, de a szerkezetébe épülve is ápol, segíti a kifésülést. Remek alternatívája a mesterséges szilikont tartalmazó hajvégápolóknak, ráadásul pakolásként is alkalmazhatod.
Próbáld ki velünk a hajápolás legtermészetesebb módját és ismerd meg a hajadat igazi valóját!
www.doranatura.hu