Okok, kezelés és megelőzés – itt mindent megtalálsz a gyermekkori ekcémáról
A (gyermekkori) ekcéma az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati probléma, ami gyakran már csecsemőkorban, akár néhány hetesen megjelenik, sokakat pedig felnőttkorig is elkísér. Fontos beszélni róla, hiszen – bár ijesztő tünetekkel is járhat, főként pici babáknál – megfelelő kezeléssel jól kordában tartható. Számunkra a téma kiemelten fontos, hiszen a Dora Natura részben azért született, hogy már az első naptól megelőzd vagy minimalizáld a kellemetlen tünetek megjelenését.
Elrettentő képek – a gyermekkori ekcéma ijesztő is lehet
A gyermekkori és csecsemőkori ekcémáról – amit más néven atópiás dermatitisnek is neveznek – elrettentő képek és történetek keringenek, nem véletlenül. Megjelenése komoly tünetekkel járhat, ami néhány hetes babák, vagy nagyobb totyogósok esetében ijesztőnek tűnik. Ezért (is) fontos tudnod, hogyan kezeld, és mi az, amit megtehetsz te magad a betegség minimalizálása érdekében.
Az ekcéma a bőr felszínén, allergiás reakcióként jelentkező gyulladás, ami kialakulhat speciálisan valamilyen anyag okozta irritációtól, vagy általános bőrérzékenység következtében. Kisgyerekek esetében ez utóbbi a gyakoribb.

Ha az ekcéma egyszer megjelenik, nehezen fog eltűnni, de nem minden esetben fajul el. Ehhez szükséges az is, hogy ne ess pánikba, és próbáld meg minimalizálni a külső környezeti tényezők okozta kockázatokat.
Ezek közé tartozik a szükség esetén betartandó tejmentes diéta, a lépcsőzetesen bevezetett, a tehéntejet utoljára hagyó hozzátáplálás, a jól szellőző lakás és a vegyszermentes mosószerekkel tisztított babaruha. Természetes összetevőkből álló fürdetőkkel, bőrápolókkal és mosószerekkel is sokat tehetsz az ekcéma kialakulása, vagy tüneteinek csökkentése ellen. Súlyos ekcémás tünetek fellépése esetén azonban fordulj mielőbb szakemberhez!

Igaz, hogy gyakran lelki okok állnak a gyermekkori ekcéma hátterében?
A gyermekkori ekcéma hátterében többnyire örökletes hajlam húzódik meg, amit felerősíthetnek azok a vegyszerek, tartósítószerek és mesterséges anyagok, amikkel a baba bőre szinte születése napjától érintkezik. Természetesen emellett állhatnak lelki okok, stressz, szorongás vagy valamilyen váratlanul bekövetkező trauma is az ekcéma kialakulása mögött, hiszen az érzelmileg vagy fizikalilag elhanyagolt gyerekek szervezete, immun- és idegrendszere alapvetően sérülékenyebb, mint másoké.
A gyermekkori ekcéma fő tünetei és kezelése
Az egyik fő tünet, a viszketés kisbabák esetében gyakran ki sem derül. Ha valóban ekcéma áll a nyűgösség, nyugtalan alvás hátterében, akkor hamarosan felerősödnek a tünetek, és piros, száraz, hámló foltok jelennek meg a baba bőrén, arcán, hajlataiban, fejbőrén. A vöröslő foltok nedvedző hólyagokká alakulhatnak, de előfordul, hogy visszahúzódnak, majd hirtelen újra belobbannak.

A gyermekkori ekcémától, vagyis az atópiás dermatitisztől meg kell különböztetni a kontakt, allergiás ekcémát. Utóbbira jellemző, hogy valamilyen konkrét ok vagy bőrrel érintkező anyag, mint például a különféle fémek, egyes kozmetikumok, vegyszerek, vagy a latex okozza a bőrirritációt – rendszerint csak azon a területen, ahol az allergén anyaggal a bőr felülete érintkezett.
Gyermekkorban a kontakt ekcéma elég ritka, többnyire az egyszerre több területen megjelenő, titokzatos eredetű atópiás dermatitisz szokott felbukkanni, sokszor már a gyermekkor első évében. Ahogy feljebb is írtuk, nagyon fontos a megelőzés: tejtermékekben szegény étrenddel és megbízható minőségű, természetes alapanyagokból, vegyszerek nélkül készült kozmetikumokkal sokat tehetsz a tünetek elkerüléséért.
Ha már megjelent az ekcéma, akkor is érdemes kiiktatni minden olyan kockázati tényezőt, amivel babád bőre és gyomra tartósítószerekkel, színezékekkel találkozhat. A vöröslő területeket bababalzsammal, vagy természetes alapanyagokból készült testápolóval hidratálhatod. Fontos, hogy ha a babádon ekcémára utaló tünetek jelennek meg, az esti fürdést cseréld inkább gyors zuhanyzásra, amihez csak kis mennyiségben használj babafürdetőt.

A tüneteket minél előbb mutasd meg orvosnak, védőnőnek is, mert ha az ekcéma teljes terjedelmében megjelenik, összetett és rendszeres kezelést igényel. Önállóan ne kezdj bele semmilyen gyógyszeres kúrába.
Valóban kinőhető a gyermekkori ekcéma?
Bár sok gyerek pár év után kinövi, az ekcéma alapvetően nem gyógyítható teljesen, de jól kordában lehet tartani. Anyatejes csecsemőknél gyakran segít az anya tejmentes diétája, vagy a vegyszermentesített háztartás is, súlyosabb esetekben pedig hatékony, vényre kapható gyógyszerek és orvos által javasolt, bevált módszerek állnak rendelkezésre.