Felváltva szedem a Csipkebogyó kollagénnel, így remélem sosem szokik hozzájuk a szervezetem, mert amúgy egy csoda! Bőröm, hajam sokkal szebb tőle, már két hét után látszott. Amire nem számítottam, hogy a narancsbőrömnek is iszonyú jót tett. Az íze is teljesen oké, én kifejezetten megszerettem.
Tengeri kollagén komplex
Szkeptikus voltam, mert eddig még nem találtam olyan kollagént, amit ne fintorogva ittam volna meg. Ezt a terméket szívesen kortyolgatom. Sima és növényi tejjel is kipróbáltam már, nincs kellemetlen utóíze. Ajánlom!
Kollagén frappé
Hihetetlen amit tud ez a krém.
Még csak 1x használtuk kisfiamnak de majdnem az egész koszmót eltudtam távolítani. Nagyon hatásos.
Mindenkinek nagyon ajánlom aki koszmóval küzd.
Koszmó krém
Kellemes, igazi levendula illatú, enyhén habzik, pont jó a baba fürdő vizébe. Napi szinten használjuk.
Levendulaolajos babafürdető és sampon
Nagyon finom ízű és jó állagú vitamin. A piacon kapható nagyon sok vitamin közül csak ezt eszi meg a fiam. Eddig szirupot kapott, azt is nagyon szerette.
Nőj nagyra! Gumivitamin
Szuper hidratàló testàpoló isteni, magàval ragadó illattal. Nyaralàs utàn extràn kiszàradt szàraz, érzékeny bőrömmel csodàkat művelt. Eddig ez a hatàs, a kellő hidratàlàs csak és kizàrólag organikus shea vajjal sikerült. De ez a termék egy csoda! Ajànlom nagyon jó szívvel
Mandulavirágos testápoló
A hajam, körmöm sokkal gyorsabban nő tőle.
Terhesség alatt is folyamatosan iszom.
Tengeri kollagén komplex
A család kedvenc terméke. A párom ezt használja a rosacea-jára, mert gyönyörűen hidratálja a bőrét és segít eltüntetni a piros foltokat is. Nekem pedig szépen halványítja a pattanás utáni foltjaimat és segít, hogy hegmentes maradjon az arcom. :))
No.13 Bababalzsam
Nagyon sokféle kollagént kipróbáltam, de ez volt magasan a legjobb hatással a bőrömre, illetve a hajamra. Évek óta használom, 2 terhesség alatt is folyamatosan. Nagyon sokféle kollagént kipróbáltam, de ez volt magasan a legjobb hatással a bőrömre, illetve a hajamra. Évek óta használom, 2 terhesség alatt is folyamatosan.
Tengeri kollagén komplex
Az első alkalommal nagyon hitetlen voltam, de azóta mindenre használom. Csípések, koszmó, ekcéma, kéz szárazság.
A koszmót, 5 perc alatt oldja és lefésülhető. A popsi pirosságot vagy a kidörzsölt bőrt nagyon hamar nyugtatja. Tényleg csoda kis termék.
No.13 Bőrbalzsam
Csecsemő korom óta hajlamos vagyok az ekcémára, a zsíros krémektől kezdve a szteroidig mindent próbáltam már a 25 év alatt amit gyógyszertárban/bőrgyógyász által javasoltan vettem, amíg meg nem találtam ezt a krémet ajánlás útján. Időszakonként fel-fel lángol az ekcémám, ami ilyenkor elterjed az egész testemen és nem tudtam kordában tartani, így történt ez most is. Szívem szerint képet csatolnék arról, hogy mekkora csodát művelt ez a krém 5 nap alatt a bőrömmel! Valószínűleg a sikerességét az is fokozta, hogy a körömvirágos babafürdetővel együtt használtam. Elmondhatatlanul hálás vagyok! :)))
Állaga, illata, hatásossága verhetetlen. Szépen beszívódik, nem hagy zsíros érzetet a bőrön. Csökkenti a kialakult viszketést is.
No.13 Bőrbalzsam