Blog

Idén eljött az a pillanat, amikor a kisfiam és a kislányom először mentek táborozni. Úgy döntöttem, most nem pakolok össze helyettük. Megkértem őket, hogy készítsék össze saját maguknak a tisztasági csomagjukat. 

A születésnapjainkon általában számvetést szoktam tartani. Beszámolok az
eredményeinkről, a terveinkről, a céljainkról. Idén azonban, amikor leültem megírni ezt a
bejegyzést, valami egészen más fogalmazódott meg bennem: a hála.

Van egy visszatérő nyári jelenet: előkerül fürdőruha és a papucs, felfújjuk a flamingót, aztán
valaki felkiált:
- A naptejet elhoztad?!

A bőrünk tud mesélni. A ráncainkban ott van minden mosolyunk, kételyünk és haragunk. A pigmentfoltjainkban az önfeledt nyaraink, a hegeinkben az óvatlan vagy merész pillanataink. A striák is a tested történetének lenyomatai.

Pedig fontos tudni: a koszmó nem betegség, nem a higiénia hiánya, és nem ártalmas a babára nézve. A
jó hír, hogy nem fáj, nem viszket, a baba általában észre sem veszi. A kevésbé jó hír,
hogy magától ritkán tűnik el gyorsan, ezért jobb tőle megszabadulni.

Volt egy feladat az első főiskolai évben, amire ma is egészen tisztán emlékszem. Ötéves tervet kellett készítenünk. Képekkel, három fő célkitűzéssel, majd mindezt prezentálni is kellett a többiek előtt. Akkor még nem tudtam, hogy ez a feladat nemcsak egy beadandó lesz, hanem egy olyan szokás kezdete, ami végigkíséri az életemet.

Bár a csecsemők bőrének igényei nem változnak az évszakokkal, minél hidegebbre fordul az idő, annál nehezebb a szülők számára megteremteni ugyanazt a környezetet. Ráadásul a fűtési szezonban könnyebben alakul ki bőrszárazság és ekcéma, de sajnos a beizzadás is jellemző.

A hitet legtöbbször Istennel, vagy az egyházzal kötjük össze, pedig a hit közel sem csak a vallásról szól. Sehol nem látunk arra vonatkozó feljegyzést, hogy a hit valamiben vagy valakiben Isten privilégiuma lenne - mint például az imádat. 

HITRE MINDENKINEK SZÜKSÉGE VAN!

Mindig úgy gondoltam, jó alvó vagyok. Gyorsan elaludtam és reggel alig lehetett kiverni az ágyból. Kávé előtt felesleges volt hozzám szólni.

Először az első terhességemnél tapasztaltam álmatlanságot. Ez természetes! - legyintettek rám, de én szenvedtem tőle. Macskagyökér, cickafark, citromfű kombó segített és én úgy kutyultam esténként, mint egy önjelölt füvesasszony. Aztán jött a baba. Éjjeli kelés, szoptatás, éberebb alvás… Altató? Nyilván szóba se jöhetett. És közben irigykedve néztem a férjemet, aki továbbra is 8 másodperc alatt szenderedett édes álomba, én meg pislogtam a sötétben és stresszeltem, hogy most kéne/lehetne aludni, mindjárt kel a baba… Aztán meg mindjárt indulni kell a nagyokkal vagy munkába. Minden lepörgő perc és óra csak egyre feszültebbé tett. 

Bizony, el sem hisszük, de máris újra születésnapot ünneplünk! És ha már ünnep, szeretnénk egy kicsit nosztalgiázni veled, aki velünk vagy ebben a sikersztoriban, talán pár napja, talán a kezdetektől.

Jóval közelebb vagyok a negyvenhez, mint a húszhoz. Én még úgy nőttem fel, hogy a környezetvédelem egy ideológiai mozgalom volt és a “zöldek” hóbortos, fura figuráknak tűntek. Úgy gondoltam, hogy mindez közérdek, de magánügy. Mára a környezetvédelem és a fenntarthatóság elengedhetetlen része az életünknek, a hétköznapi működésünknek. Közügy, de magánérdek.

Ellentmondásosan hangozhat, mégis kijelenthetjük: az anyaság baromi magányos műfaj.

Szinte sosem vagy egyedül és végeláthatatlan a teendők sora, imádott kisbabád mégsem tudja pótolni azokat a felnőtt interakciókat, amik eddig életed részei voltak. Rengeteg édesanya érzi magát egyedül.